Ghosting. Mindannyian átéltük már akár elszenvedőként akár a másik oldalról. Sőt, a legtöbben mindkét oldalban jártasok vagyunk. De vajon miért?
A válaszom a kérdésre rövid és velős: fogalmam sincs.

Sajnos nem vagyok szakember, így csak a saját ismeretségi köröm tapasztalataiból meríthetek, meg persze a sajátjaimból. Tehát szerintem a ghostingnak alapvetően három indoka van. Ghostingolhatunk kényelemből, félelemből és játszmázásból. De lehet, hogy mindhárom okból egyszerre. Mert a saját tapasztalatom szerint ahány ghosting annyi féle.

A legtöbben a párkapcsolatok kapcsán említik meg, pedig a jelenség az életünk minden területén jelen van. Ki ne találkozott volna már nyomtalanul felszívódó szakemberekkel, hirtelen eltűnt barátokkal, első, második, sőt sokadik interjú kör után visszajelzést sem küldő munkáltatókkal, vagy olyan sikeres jelöltekkel, akik az első munkanapjukon elfelejtenek besétálni a céghez.

A „mi köreinkben” legkevésbé jelen lévő a hatalomvágyból vagy játszmázásból elkövetett verzió. Eddig talán három-négy alkalommal találkoztam olyanokkal, akik ezért választották a nyomtalan felszívódást. A menet ilyenkor általában ugyanaz: feltűnik az életünkben egy új barát vagy partnerjelölt, nagyon rövid időn belül a mindennapjaink megkerülhetetlen része lesz, együtt sírunk, együtt nevetünk, bármikor és bármivel fordulhatunk hozzá ő mindig ott van, mindig meghallgat, megvigasztal vagy részt vállal az örömünkben. Egy idő után már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Aztán egyszer csak puff: az illető többé nem óhajt az életünk része lenni, akár egy mondvacsinált okba kapaszkodva, akár szó nélkül egyik napról a másikra többé nem keresi a társaságunk. Ha találkozunk vele csak odaköszön aztán már megy is tovább, ha beszélünk hozzá láthatóan nem figyel, majd valami ócska lerázós szöveggel otthagy minket. Durvább esetben többé nem veszi fel a telefont, nem válaszol az üzeneteinkre vagy egyszerűen letilt minket minden fórumon. Az egyik „barátnőm” már a barátságunk kezdetén elmesélte, hogy ő mindenkivel ezt csinálja, majd ne csodálkozzak, ha velem is megteszi. Az ilyen ember általában sérült lelkileg, az egyetlen dolog, ami örömet okoz neki a kapcsolatunkban a hatalom teljes tökéletes megélése. Na ő az, aki a gyávával ellentétben kimondottan élvezi a szomorúságunk vagy a könnyeink látványát.

Aztán ott az előbb említett gyáva. Ez általában a férfiakra jellemző, akik kiállnak ugyan a hétfejű sárkánnyal is, vagy bármilyen ellenséges hadsereggel ha kell, a női könnyek látványa viszont rettegéssel tölti el őket. Félnek szembesülni a tetteik következményeivel, ezért inkább nem is teszik. Döbbenetes sztorikat hallottam már, a legdurvább számomra az volt, mikor a férfi, miután megtudta, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved egyszerűen eltűnt a párja életéből. De azért nem minden sztori ennyire erős, sőt. A legtöbb esetben a férfi el sem költözik, csak érzelmileg válik elérhetetlenné a felesége vagy párja számára. Fizikailag ugyan jelen van, persze szigorúan csak annyit amennyit nagyon muszáj, de lélekben már nagyon máshol jár. Ha a feleség rákérdez, hogy mégis mi történik, csak forgatja a szemét, lehülyézi a nőt és biztosítja róla, hogy minden érzése téves, légből kapott butaság. De van, aki egyszerűen csak csomagol és megy. Emlékszem kiskoromban anyán több, mint két évig együtt élt egy férfivel, már az esküvőt tervezgették, mikor egy nap arra mentünk haza, hogy a pasas összepakolta minden cuccát és eltolta tőlünk a biciklit. Másnap kiderült, hogy felmondott a közös munkahelyükön is. Többé sose hallottunk felőle. Az ilyen emberek a látszólag könnyebb utat választják. Tudják ugyan, hogy fájdalmat okoznak, de a tetteik következményeivel ily módon legalább nem kell közvetlenül szembesülniük.

És akkor elérkeztünk a leggyakoribb esethez, a kényelemből véghez vitt ghostinghoz. Na nálunk ez a leggyakoribb és általában ez az, ami az élet minden területén szembe jöhet velünk. Sokszor olyan az egész, mint egy közepesen vacak krimi címe: a nyomtalanul eltűnt szerelő rejtélye, hova lett a biztos vevőm, a lóvá tevő lovag vagy a köddé vált munkáltató esete. A közös bennük, hogy egy nem létező kapcsolatot simán, köszönés nélkül zár le az egyik résztvevő. Párkapcsolatoknál leggyakrabban a netes örök szerelmeknél jön elő. Nagyon sok barátnőm panaszkodott már arra, hogy megismerkednek egy férfivel, elmennek vele pár alkalommal ide-oda, teázgatnak, vacsoráznak, sétálnak, akár egy mozi vagy színház is beficcen, minden szép és jó, elkezdenek sűrűbben találkozni, komolyodik a dolog, megtörténik az, aminek ilyenkor meg kell történnie, aztán pár hétre vagy hónapra rá a fickó egyszerűen eltűnik. Nem ír, nem telefonál, nem felel az üzeneteinkre, egyszerűen megszűnik létezni számukra. De ne legyünk igazságtalanok. Ritkábban ugyan, de a nők is megcsinálják ezt. És hogy miért? Általában pont azért, amiért eltűnik a szaki vagy a fix vevő a Vaterán. Mert egy idegennek a kutyának sincs kedve magyarázkodni. Igen, idegent írtam. Mert az. Valljuk be őszintén, attól, hogy váltunk valakivel pár kedvesen semmitmondó levelet, aztán lezavarunk három vagy négy viszonylag rövid, de jól sikerült randit még nem leszünk szerelmes pár, maximum két ember, akik szeretnék megpróbálni együtt. Aztán vagy összejön vagy nem. Nemhiába van a munkahelyeken is próbaidő. Az, ami elsőre csodálatosnak látszik, sőt, talán ötödszörre is, nem biztos, hogy két hónap múlva nem fullad teljes unalomba vagy nem válik rémálommá. Sajnos a sebtében összeütött együttjárásokkal is ez a helyzet. Mi nők általában egy sok pontból álló listával a fejünkben érkezünk már az első randira is, figyeljük az apró jeleket, a szavakat, a hangsúlyokat, a mozdulatokat, közben lázasan pipálunk fejben. Ezzel szemben a férfiak megnézik a profilképünket, ezek alapján kialakítanak rólunk egy képet és ha a személyes találkozások alkalmával úgy látják ez a kép kb. megfelel a valóságnak akkor lelkesen belevágnak. Aztán ha kiderül, hogy mégsem hát a legkönnyebb megoldást választják: egyszerűen tovább állnak. A nők sokkal hamarabb elköteleződnek lelkileg, míg a férfiak óvatosabban kezelik ezt a dolgot. Ha utólag meghallgatjuk ugyanazt a sztorit a páros mindkét tagjától olyan, mintha különböző mozit néznénk. Bár azt el kell ismernem, saját részről pont ugyanúgy nem tudnék mit kezdeni azzal, ha a férfi elmagyarázná, hogy ne haragudj, de nem tudtalak megszeretni, fogalmam sincs, hogy miért, csak egyszerűen nem megy, mintha szó nélkül lelépne. Mondhatjuk, hogy ez így legalább egyértelmű lezárás lenne, de szerintem, ha valaki búcsú nélkül lép ki az életemből az is az.

És hogy mi ebből az egészből a tanulság? Az, hogy a ghosting elszenvedői a legritkább esetben tehetnek arról, ami végül történt. A ghosting szerintem sokkal többet mondd el az elkövetőjéről, mint az áldozatáról. Persze ettől még rohadt egy érzés és nagyon nehéz túljutni az általa okozott lelki fájdalmon.